Rajzpályázat

Megtartották a „Környezettudatos iskola a fenntarthatóbb életmódért” című projekt „Anya vigyáz a környezetre” rajzpályázat eredményhirdetését december 20-án a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskolában.

A projekt keretein belül megvalósuló rajzpályázat célja az volt, hogy a 4-10 éves gyerekek a „víz” és „hulladék” modulokra koncentrálva játékosan, rajzos formában mutassák be, mit tesz otthon az anyukájuk a fenntartható életmód otthoni megvalósítása érdekében. Ennek során a gyerekek megismerkedhettek azokkal az egyszerű módszerekkel, amelyek minden háztartásban elérhetőek a fenntartható életmód gyakorlati megvalósulása érdekében.

A pályázatra közel ezer rajz érkezett 12 általános iskolából és 5 óvodából. Az első három nyertes pályamunka készítője ajándékcsomagot vehetett át egy díjátadó keretében, melyet Kiss Béla, a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola igazgatója adott át. Az első helyezett Kolonics Krisztina, a mezőörsi Weöres Sándor Általános Iskola negyedik osztályos tanulója lett. A második helyezettnek járó díjat Szabó Dorka a Gönyűi Széchenyi István Általános Iskola második osztályos tanulója vehette át. A harmadik legjobb rajzért járó ajándékcsomagot pedig Lakatos Vanessza a töltéstavai Fiáth János Általános Iskola negyedik osztályos diákja kapta.

A legjobb tizenöt pályamunka is díjazásra került, a rajzok egy plakátkiállításon vehetnek részt, melynek során négy hétig lesznek láthatóak az összes pályázó intézményben.